Élménybeszámoló a Nyári ukuleletalálkozóról - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Nagyon jólesik egy-egy ukuleletalálkozó után leírni az élményeimet. Vagyis az élményeinket, mert 2020. augusztus 11-én délután kb. 25-en gyűltünk össze ukulelések, akikkel nagyon jót zenéltünk együtt! Köszönöm az eseményt követően személyesen, valamint a Facebookon, és az e-mailben érkezett visszajelzéseket, ezek alapján úgy gondolom, mindannyian szuperül éreztük magunkat a majdnem 3 órányi pengetés során.

Mindenekelőtt szeretném még egyszer megköszönni a Fonó Budai Zeneháznak ezt a rendkívül hangulatos helyet, és az ott dolgozó kollégáknak, valamint az Ethnosoundnak a szervezésben, megvalósításban nyújtott segítségüket, munkájukat. Külön köszönet illeti Dorkát (aki néha pengetett, néha fotózott) és Karcsit, akik képekben és videókban örökítették meg ezt a szép délutánt.

Délután négy óra pár perckor már megjelentek az első fecskék ukulelések, mi pedig még az ukulelék kipakolásával, hangosítás beállításával foglalatoskodtunk, amellyel hamar meg is lettünk. Pontban ötkor a húrok közé csaptunk, és Zsolt kottájából játszottunk (szó szerint is), és próbáltuk követni a dallamot, akkordokat: lassacskán ki is alakult a produkció . Ezt követően az általam összeállított dalgyűjteményből kezdtünk feldolgozni dalokat. Örültem annak, hogy amikor vállalkozó szellemű - akár teljesen kezdő - ukuleléseket kihívtam a mikrofonhoz énekelni, ukulelézni, jöttetek szívesen és bátran, és így zenéltünk együtt. Igyekeztem a kezdőknek 1-2 alapvető információt elmondani, hogy ők is aktívan részesei lessenek az zenélésnek, remélem, sikerült .

Először a Dorka által összeállított felvételt mutatom meg:

Sok dalt összeraktunk, és 1-2 versszaknyi próbálkozás után nagyon jól szóltak! Kedvencem a Jó, a rossz és a csúf híres betétdala, amelynek a feldolgozása szerintem szenzációsan sikerült (köszi, Krisztián, hogy kijöttél pengetni !). Az Ukulele Orchestra of Great Britain elbújhat a produkciónk mögött , nézzétek csak:

A legnépszerűbb mexikói dalocskát is eljátszottuk:

És mi mással is lehetne a legjobban megtanulni ezt az atom ritka akkordot, az e-moll major 7-est, mint Stevie Wonder kiváló szerzeményével:

A végére nyilván mindannyian elfáradtatok, a Sway már nem fért bele, de annak örültem, hogy a találkozó "meglepetés" része sikerült, köszönöm nektek a segítséget! Hogy mi is történt? Itt van róla egy videó, viszont a teljes történet a résztvevők titka marad :

Végül pedig következzen a szokásos képcunami:

Képek és videók: Imre Dorottya és Fehér Károly

Blogcímkék: ukuleletalálkozó

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/elmenybeszamolo-a-nyari-ukuleletalalkozorol

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2017-07-26
Ukuleletalálkozóra invitállak Benneteket, amelyet 2017. augusztus 10-én (csütörtökön) tartunk 17:30 órai kezdettel (lehet később is érkezni) Budapesten, a Puskás Ferenc Stadion közvetlen közelében. A pontos cím: Kerepesi út 26. Záróra: kb. 20:00-20:30 között,...

Gáll Tamás 2019-10-29
Örömhír, hogy újból lehet kapni idehaza a Lanikai ukuleléket, amelyek között a webshopban válogathattok. Elsőként szeretném bemutatni nektek a Lanikai legkisebb, MA-S típusú ukuleléjét. Az "MA" a belépő kategória a Lanikainál, van koncert, tenor...

Gáll Tamás 2012-10-18
Komár László tegnap távozott az örök rock 'n' roll mezejére. Nagyon sajnálom, mert kiváló előadó volt, és nem hallhatjuk tőle többé, hogy sikerült az elmúlt héten vennie egy pár lakkcipőt. Azaz dehogynem! Szerencsére megmaradnak nekünk a felvételek,...

Gáll Tamás 2011-12-30
Kedves Olvasóim és Kedves Ukulelerajongók! Ma lett egyéves a blog, köszönöm mindenkinek a kommenteket, lájkokat, e-maileket, biztatást. Sokkal többet értünk el együtt, mint azt gondoltam volna. Nagyon örültem annak, hogy rögtön az első évben bekerült a blog a Goldbenblog...

Gáll Tamás 2022-05-11
Ez a csodálatos Schubert-darab az egyik legnépszerűbb komolyzenei szerzemény, amelyre talán mindenki emlékszik iskolai tanulmányaiból. Idén van pontosan 205 éve, hogy Schubert papírra vetette a dal kottáját, amely alapul szolgált a két évvel későbbi Pisztráng-ötöshöz....

Gáll Tamás 2013-11-09
Az előző bejegyzésben ígértem, hogy megmutatom, hogyan lehet elpengetni a Mennyből az angyalt ukulelén. Természetesen nem "szentírás" az, ahogyan én játszom, ez egyféle feldolgozás, ki-ki tetszőlegesen alakíthat, változtathat rajta. Ezzel együtt bízom benne, hogy sokatok elnyeri...

Gáll Tamás 2012-03-18
Noha csak három akkordra épül a 4 Non Blondes kiváló száma, a dallammal, a hangszereléssel és a dal kiváló megszerkesztésével mégis igazán felejthetetlent alkottak az utókor számára. Néha azon tűnődöm, hová lettek az ilyen jó kompozíciók,...

Gáll Tamás 2011-07-04
Több mint egy havi kihagyás után újból frissül a blog. Túl vagyunk a költözésen, pakoláson, de újabb nagy feladatok előtt állunk, mindenesetre végre sikerült néhány oktatóvideóhoz felvennem a nyersanyagot. Elsőként a From Me To You című kiváló...

Gáll Tamás 2019-09-10
Az elmúlt sok-sok év tapasztalatai alapján összeszedtem néhány gondolatot, amelyeket egy rendhagyó videó keretében szeretnék veletek megosztani. Azért rendhagyó a videó, mert ezúttal csak néhány véletlenszerű akkord fog benne megszólalni - vagyis nem...