Five Foot Two - akkordok, pengetéstechnika - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Talán nem olyan közismert ez a dal 2018-ban mint az 1920-as években. Én most szeretném megismertetni veletek, de leginkább a kedveteket szeretném meghozni ahhoz, hogy ennek a dalnak az akkordmenetét tanuljátok meg, amely szerintem nagyon hatásos és jól felépített. Számos feldolgozása született, és ukulelés körökben is igen nagy népszerűségnek örvend nem véletlenül, hiszen eredetileg olyan együttesek (is) játszották, amelyekben volt ukulele. Ha YouTube-on rákerestek, sok előadótól láthatjátok, hallhatjátok ezt a kedves dalt. Íme, egy ősfelvétel:

Én azért szeretem ezt a dalt, mert sok akkordból áll, jó vele "bejátszani" az ukulelét, vagyis amint a kezembe veszek egy számomra ismeretlen hangszert, a Five Foot Two-t eljátszva rögtön közelebbről meg tudom ismerni az ukulelét: kiderül, milyen rajta ritmizálni, mennyire gyors hangszer (vagyis az akkordváltásokat hogyan lehet, érdemes csinálni rajta), milyen a hangszíne, hangereje.

A Five Foot Two-t azért is jó megtanulni, mert előfordul, hogy egy ukulelés azt a kérést kapja, hogy "játsszál már valamit", na, és akkor bátran elő lehet venni ezt az akkordmenetet, jól fog szólni! Pláne, ha megtanuljuk hozzá a pengetési technikát. A következő videóban az akkordmeneten kívül a pengetési technikára is mutatok egy példát. Nyilván nem szentírás, amit mutatok a videón, hiszen mindenki úgy pengeti a dalt, ahogy szeretné, én mindenesetre a triolás pengetés egyik verzióját mutatom be, amelyet érdemes minden ukulelésnek előbb-utóbb elsajátítani.

A dal nagy része akkordozásból áll, minimálisan dallamot is játszunk a kisujjunkkal, ehhez jön még az előbb említett pengetési technika. Kezdőknek elsősorban magát az akkordmenetet javasolom megtanulni, azt kellene tudni fejből, magabiztosan, egyenletesen játszani (bármilyen ritmizálással), aki pedig már régebb óta ukulelézik, bejátszhatja a dallamot és a pengetést kedve szerint megbolondíthatja.

A videón igyekszem mindent többször, lassan megmutatni, elmagyarázni, ha bármi mégsem lenne érthető, kérdezzetek bátran. És kérem, aki teheti, látogasson el a YouTube-csatornámra, és a videó alatti piros gombbal iratkozzon fel . Köszönöm előre is.

Az akkordmenet C-dúrban:

1. C | E7 | A7 | A7 | D7 | G7 | C - F | C

2. E7 | E7 | A7 | A7 | D7 | D7 | G7 | G7

Blogcímkék: feldolgozás

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/five-foot-two-akkordok-pengetestechnika

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2018-09-07
A kezdőknek szóló bejegyzéssorozatunk mostani részében az A-mollt tanuljuk meg. Az A-moll a C-dúrhoz hasonlóan nem nehéz akkord, lejátszani és megjegyezni is könnyű. Ahogy minden akkornak, az A-mollnak is több lefogási módja létezik, mi most a legegyszerűbbet tanuljuk meg,...

Gáll Tamás 2013-06-02
Ukulelével felszerelkezve bátran nekivághatunk a szavannának - már ha előtte megtanuljuk a The Lion Sleeps Tonight című számot. Egy délutáni alvásnál nincs jobb Ezt a kedves, egyszerű dalt - a Wikipédia szerint - eredetileg zulu nyelven írták az 1920-as években, de...

Gáll Tamás 2021-08-30
A júniusi tanfolyamokat követően sorban kaptam a leveleket, Facebook-os üzeneteket, amelyekben érdeklődtetek az újabb tanfolyamokról, így nem voltam rest, augusztus 29-re és szeptember 5-re szerveztem I-es és II-es tanfolyamot . Tegnap, azaz 2021. augusztus 29-én a szokásosnál hűvösebb,...

Gáll Tamás 2021-08-24
Örülök, ha egy ukulelekülönlegesség kerül a kezembe: a nyolchúros ukuleléket mindig idesorolom, hiszen ilyet viszonylag ritkán próbálhatok. A fa anyaga rétegelt mahagóni, és az ukulele megjelenése a megszokott Baton Rouge-jellegzetességeket mutatja (napsugár gravírozás...

Gáll Tamás 2023-10-13
A környezetvédelem egyre fontosabb lesz a hangszergyártásban, ahogy az életünk minden területén az. A Baton Rouge egy új ukulelesorozatot készített "rECOtimber" néven a következő filozófiával: a gyár szeretne minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni egy-egy...

Gáll Tamás 2019-01-09
Annyira jó zenéket csinál ez a hölgy, hogy nem tudtam megállni, és készítettem még egy együttakkordozós videót. Csak emlékeztetőül: ide kattintva olvashatjátok a Caro Emerald-koncertről írt beszámolót, és az előző együttakkordozós...

Gáll Tamás 2018-10-15
A blog régi olvasói tudhatják, hogy Beatles-rajongó vagyok, és jónéhány bejegyzés szólt az ő dalaikról, pontosabban az ukulelés feldolgozásokról, melyek nem is feldolgozások, hanem akkordkíséretek voltak, amelyek persze kiváló gyakorlatok azoknak,...

Gáll Tamás 2011-03-03
Ennek a dalnak a megtanulásához kicsivel több gyakorlás és türelem szükséges különösen, ami bevezető részt illeti, de a szám viszonylag nagy tempója miatt a versszakokban és a refrénekben is oda kell figyelni a gyors akkordváltásokra. Mindez azonban ne vegye el...

Gáll Tamás 2022-01-10
Kedves (Leendő) Ukulelések! Az elmúlt hónapokban rengetegen érdeklődtetek az ukuleletanfolyamok iránt. Örömmel értesítelek Titeket, hogy a közeljövőben kettő tanfolyamot tartunk: Ukuleletanfolyam I. - 2022. február 6. (vasárnap) 9-16 óráig Ukuleletanfolyam II. - 2022. február...