Készülünk az Ukuleletalálkozó II-re - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Nem egészen két hét múlva szerdán (szeptember 4-én) lesz az Ukuleletalálkozó II., amelyre izgatottan készülünk, és reméljük, hogy Ti is legalább annyira várjátok, mint mi. Örömmel látom, hogy szépen érkeznek a regisztrációk . Aki még nem jelentkezett az eseményre, a részvételi szándékát a workshop@ukulele.hu címen jelezheti, és kérjük, jelentkezéskor írjátok meg azt is, hoztok-e ukulelét, továbbá, hogy kb. milyen szinten játszotok.

Néhány információ a találkozóval kapcsolatban:

  • Készülünk 1-1 aprósággal, amiket szeretnénk majd közöttetek kisorsolni, úgyhogy néhány szerencsés nyertes kis ukulelés meglepetéssel lesz gazdagabb az esemény végén.
  • Zsolt a júniusi anyagát hozza néhány újdonsággal, melyet kinyomtatva kaptok majd meg a találkozó elején.
  • Az általam tartandó workshopon az újdonságok mellett a júniusi találkozó anyagát is feleleveníthetjük. A letölthető PDF tehát - amelyet a kezdők kedvéért az akkordok lefogási ábrájával azóta kiegészítettem - csak a júniusi dalokat és akkordokat tartalmazza. Az új anyag legyen meglepetés, azt én is hozom nyomtatva.
  • Ha valakinek van kedve basszusgitáron vagy basszusukulelén közreműködni, kérem, jelezze a fenti e-mail címen, 1-2 dalnál jól szólna egy kis mélyhangú támogatás.

Ha van valakinek fényképész ismerőse, és "társadalmi munkában" vállalna fotózást az eseményen, nagyon megköszönnénk! A képeket - az előző találkozóhoz hasonlóan - ide, az ukulele.hu-ra és a Facebookra tennénk ki.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

Ezt a szuper képet pedig köszönöm a "Keskeny MeGálló" nevű ukuleleduó egyik tagjának .

Blogcímkék: ukuleletalálkozó

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/keszulunk-az-ukuleletalalkozo-iire

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2013-06-22
Először nem tudtam hová tenni ezt az elnevezést, amikor megláttam a Lanikai oldalán. Mivel az "uke" szó az ukulele angol rövidítése, becézése, azt hittem, valamilyen szoprán, bariton vagy esetleg sub bass cuccról van szó. Ha az "UkeSB" logóját megnézzük, kicsit...

Gáll Tamás 2018-11-16
Általában ki szoktam írni a címbe a kipróbált ukulele pontos típusát, de ettől most megkíméltelek benneteket, mert a leghosszabb, (számomra) legsemmitmondóbb és legfantáziátlanabb típusjelzéssel látták el ezt az ukulelét, ami nem más,...

Gáll Tamás 2019-05-23
Kedves Olvasóink! Gyakran csiszolgatjuk az ukulele.hu honlapot, fejlesztgetjük a háttérben, és a technikai előrelépések mellett sokat gondolkodunk azon is, hogyan tehetnénk jobbá az oldalt és segíthetnénk még többet az ukuleleválasztásban és -tanulásban....

Gáll Tamás 2023-10-13
A környezetvédelem egyre fontosabb lesz a hangszergyártásban, ahogy az életünk minden területén az. A Baton Rouge egy új ukulelesorozatot készített "rECOtimber" néven a következő filozófiával: a gyár szeretne minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni egy-egy...

Gáll Tamás 2021-03-31
Kb. 1-1,5 éve érett meg bennem a gondolat, hogy az ukulele.hu-t új alapokra szeretném helyezni. A korábbi honlap 2015 óta szolgálta ki a magyar ukuleléseket, és olyan sok minden történt az elmúlt hat évben, hogy a honlap szerkezete már kicsit nehezen bírta azt az információmennyiséget,...

Gáll Tamás 2021-08-18
A 60-as évek egyik legnépszerűbb amerikai együttesétől, a Creedence Clearwater Revivaltől egy újabb dalt dolgoztam fel, mégpedig a Bad Moon Rising-ot. A Proud Mary és a Have You Ever Seen the Rain mellett ez is a legnépszerűbb dalaik közé tartozik. Akik járnak ukuleletalálkozókra, megszokhatták,...

Gáll Tamás 2013-06-29
Bécs, 2013. június 27. Történelmi nap, legalábbis számunkra mindenképpen az. Már egy nappal korábban kimentünk Bécsbe tele izgalommal, várakozással és persze rengeteg kérdéssel, és már aznap el is látogattunk a helyszínre, az Ernst Happel Stadionhoz. Focilabdák...

Gáll Tamás 2022-12-05
Néhány nappal a tanfolyam előtt felhívott egy kedves ukulelés, Balázs, hogy szívesen segít a tanfolyamhoz szükséges ukulelék, más kellékek pakolásban, így a tanfolyam reggelén  találkoztunk, bevágódtunk az autóba, és irány az...

Gáll Tamás 2023-04-12
Némi szünet után újból jelentkezem blogbejegyzéssel, ráadásul egy régebbi adósságomat törlesztem, hiszen a blog több mint 13 éves fennállása óta nem esett még szó a balkezes ukulelékről. A tavaszi tanfolyamokon részt vett egy balkezes kolléga,...