Lanikai QM-BLCET - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Ma kilencéves a blog! Hú, kilenc évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mi minden ki fog nőni abból a kósza gondolatból, hogy elindítsam a Magyar Ukulele Blogot . Az elmúlt kettő év volt talán a legmozgalmasabb: rengeteg hangszertesztet láthattatok, hallhattatok. Idén a Retró Rádióban is voltunk, és több ukuleletalálkozót is szerveztünk (első, második, harmadik), illetve év végén sor került az első általam szervezett tanfolyamra, és a következő év első eseménye - 2020. január 11-én (szombaton) - a tanfolyam folytatása lesz . Tavaszra pedig egy újabb találkozót tervezek . A kilenc nem olyan szép kerek szám, úgyhogy majd inkább egy év múlva, a 10. születésnapra tervezek részletesebb visszatekintést.

A '10-es éveket egy gyönyörű Lanikai ukulele bemutatásával zárjuk. Bár már néhány hónapja megvan, a pontos típusjelzését még máig nem tudtam megjegyezni , de az vesse rám az első követ, akinek ez könnyen sikerül . Ez a csodásan szép Lanikai az első számú ukulelémmé lépett elő. Nem véletlenül, hiszen ez a Lanikai egyik "top-top" terméke, zászlóshajója, és nemcsak gyönyörű, de élvezet rajta játszani is.

A kódfejtők kedvéért visszatérve a névre: a "QM" a quilted maple-t jelenti, a "BL" valószínű, a blue-ra utal (mert ennek van piros verziója is), a "C"-vel még küzdök, az ET feltehetően az elektroakusztikus és tenor betűi. A kék legkülönbözőbb fantasztikus árnyalataiban pompázik a hangszer teste és a nyak hátoldala, valamint a lyukas kialakítású fej. Ahogy szinte minden Lanikai, természetesen ez is gyárilag kettő hevedertartóval érkezik.

Az elektronikájában hangológép is van, amely nem pont azt a fajta kijelzőt kapta, amit én szeretek, de ezen az apróságon hamar túllendültem, hiszen ezzel is gyorsan megy a hangolás. Szerintem szuper, hogy az élek feketék - nagyon elegáns -, és nem olyan színűek, mint a hanglyuk körüli berakás. Mit is mondhatnék még róla? Hibátlan hangszer, tisztán, szépen szól, nagyon-nagyon szeretem. Gyári "majdnem" kemény tokkal érkezik (ennél van egy még keményebb típus, azért "majdnem"), egy ilyen prémium hangszernek ez már kijár. Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a hangszert bemutató videót, és egyben boldog - és zenélésben, ukulelézésben gazdag - új évet kívánok mindenkinek  !

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/lanikai-qmblcet

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2014-04-16
Több olyan levelet kaptam, amelyben azt kérdezitek, hogy "oké, hogy lefogom az akkordot, de milyen ritmusban kell pengetnem?". Ha az egyszerű, de kevéssé segítő választ szeretném megadni, azt mondanám, hogy úgy kell pengetni, ahogy azt az adott szám vagy éppen zenei stílus megkívánja....

Gáll Tamás 2019-11-18
Pedig azt hittem, hogy erről nem fogok írni, de egyszerűen nem bírom ki, annyira jó volt ! Tegnapelőtt kilenc nagyon lelkes kezdő ukulelés érkezett a Nyugati téri Alexandra könyvesház legfelső szintjére a nemrég meghirdetett ukuleletanfolyamra. Szombat délelőtt 10 óra után...

Gáll Tamás 2019-11-18
Pedig azt hittem, hogy erről nem fogok írni, de egyszerűen nem bírom ki, annyira jó volt ! Tegnapelőtt kilenc nagyon lelkes kezdő ukulelés érkezett a Nyugati téri Alexandra könyvesház legfelső szintjére a nemrég meghirdetett ukuleletanfolyamra. Szombat délelőtt 10 óra után...

Gáll Tamás 2021-03-16
Két hete kitettem egy felhívást, és kértem, hogy Bob Dylan közismert dalából 16 sort - 64 ütemet - legyetek szívesek eljátszani, és ha kedvetek tartja, elénekelni. Szerettem volna ugyanis egy újabb össznépi pengetős videót összehozni. Izgatottan vártam a...

Gáll Tamás 2012-03-18
Noha csak három akkordra épül a 4 Non Blondes kiváló száma, a dallammal, a hangszereléssel és a dal kiváló megszerkesztésével mégis igazán felejthetetlent alkottak az utókor számára. Néha azon tűnődöm, hová lettek az ilyen jó kompozíciók,...

Gáll Tamás 2025-02-20
Irtózatos hidegre ébredtünk 2025. február 15-én . Féltettem is a hangszereimet és a tanfolyamra vitt egyéb dolgokat, de szerencsére nem ártott meg nekik a zimankó. A tanfolyam helyszínére érve gyorsan be is pakoltam mindent a fűtött terembe, és vártam a résztvevők...

Gáll Tamás 2020-09-22
FRISSÍTÉS: Kedves Érdeklődők! A vírushelyzetre tekintettel a tanfolyamokat elhalasztjuk. Bízom benne, hogy mihamarabb újra meg tudjuk szervezni a tanfolyamokat, addig is a szíves türelmeteket kérem. Köszönöm. Nemrég meghirdettem az őszi tanfolyamok időpontjait: 2020. október 17-én...

Gáll Tamás 2015-06-02
"Megvettem tehát az ukulelét. Vajon jól szól majd? Remélem, a húrok is rendben lesznek. Bízom benne, hogy hamar beállnak, és a hangolással sem lesz gond. Beválik a gyári beállítás, vagy pár hét múlva reszelni kell?" ...pár hónap eltelik... "Azért...

Gáll Tamás 2018-09-01
Ki ne emlékezne a kilencvenes évek elejéről a Lambadára? Boldog-boldogtalan riszált erre a jó kis dalra, ami a mai "korszakos slágerektől" abban különbözik, hogy az még zene volt, nem úgy, mint a mai, zenének nehezen nevezhető kreálmányok (ld. gengnemsztájl és...