Nemzeti dal - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Március 15-e alkalmából a Nemzeti dal akkordjait tanuljuk meg.

Petőfi a verset 1848. március 13-án, két nappal a forradalom kezdete előtt írta eredetileg arra a népgyűlésre, melyet március 19-ére tervezett a pesti ifjúság. A bécsi forradalom hírére azonban felgyorsultak az események. 15-én először Pesten, a Pilvax kávéházban olvasta fel a verset.

A Nemzeti dal a 12 ponttal együtt az első volt, amit a szabad sajtó kinyomtattatott az elfoglalt Landerer-nyomdában (Petőfi egyébként ide elfelejtette magával vinni a verset és emlékezetből diktálta le). A versből több ezret szétosztottak a nép között.

A hagyomány szerint Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva elszavalta az egybegyűlt tömegnek a Nemzeti dalt, Petőfi azonban visszamlékezéseiben nem említi a múzeumot azon helyek közt, ahol elszavalta a verset; itt feltehetőleg beszédet mondott, csak az utókor emlékezetében állt össze a múzeumlépcsőn verset szavalás legendája. (forrás: Wikipédia)

Következzenek az akkordok! 

 

A Wikipédián a kokárdáról megtudtam, hogy az a helyes, amelyik a videó sarkában látható. Korábban úgy tudtam, hogy a zászló piros csíkja van kívül, de ezek szerint nem.

A megzenésítés miatt a dalszövegben kis mértékű "átrendeződés" vehető észre a Petőfi eredeti szövegéhez képest: "A magyarok istenére..." kezdetű rész a versben minden versszak végén megtalálható, ez azonban a megzenésített változatban refrénként szolgál, és minden második versszak után duplán hangzik el. A szöveg tehát nem vész el, csak átrendeződik.

Petőfi Sándor - Nemzeti dal (zene: Tolcsvay László)

Intro: C C7 F Fm6 C

C        C7       F     C
Talpra magyar, hí a haza!
C        C7       F     C
Itt az idő, most vagy soha!
C        Dm               G
Rabok legyünk, vagy szabadok?
F                  Fm6     C
Ez a kérdés, válasszatok!
 

C        C7       F     C
Rabok voltunk mostanáig,
C        C7       F     C
Kárhozottak ősapáink,
C        Dm               G
Kik szabadon éltek-haltak,
F                  Fm6     C
Szolgaföldben nem nyughatnak.
 

G               F
A magyarok istenére
C
Esküszünk,
G                     F
Esküszünk, hogy rabok tovább
C
Nem leszünk!

G               F
A magyarok istenére
C
Esküszünk,
G                     F
Esküszünk, hogy rabok tovább
C
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Esküszünk!

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/nemzeti-dal

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2011-09-07
Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, a blog az első évében ilyen jól fog szerepelni! A közönségszavazáson ugyan a középmezőnyben végeztünk (köszönöm a szavazatokat!), azonban óriási megtiszteltetés ért, hiszen a Goldenblog zsűrijének tetszését...

Gáll Tamás 2014-08-19
Szerintem ezt az "oldie"-t mindenki ismeri, könnyen megjegyezhető dalszövege miatt pedig nem kell sokat vacakolnunk a sorok memorizálásával, hiszen egy határozott "Tequila"-kiáltással el is intézhetjük az "éneklést". A nóta - melyet a The Champs együttes szerzett 1958-ban és '59-ben...

Gáll Tamás 2019-12-01
Az Ukuleletalálkozó II. alkalmával egy kedves ukulelés kollegina Flight ukulelén játszott, és én kapva kaptam az alkalmon, hogy egy rövid kipróbálás erejéig kölcsönkérjem tőle . Szép, nagy, stabil hangszer, talán az egyik (ha nem a) legnagyobb tenor méretű...

Gáll Tamás 2019-09-17
Az F-moll tipikusan az az akkord, amelyik nehéznek tűnik, de nem az . Legalábbis amikor ránézünk egy F-mollt lefogó kézre, azt hisszük, hogy görcsbe rándult az ukulelejátékos keze, holott egy kicsit elfordított kezet és az alábbi pontokra ügyesen elhelyezett ujjakat láthatunk: Az...

Gáll Tamás 2019-12-01
Az Ukuleletalálkozó II. alkalmával egy kedves ukulelés kollegina Flight ukulelén játszott, és én kapva kaptam az alkalmon, hogy egy rövid kipróbálás erejéig kölcsönkérjem tőle . Szép, nagy, stabil hangszer, talán az egyik (ha nem a) legnagyobb tenor méretű...

Gáll Tamás 2014-03-18
Pachelbel neve lehet, hogy nem sokaknak ismerős, az általa komponált D-dúr kánon akkordjait azonban szinte nincs, aki már ne hallotta volna. Olyan akkordsort állított össze ugyanis ez a nagyszerű barokk zeneszerző, amely aztán millió más komponistát és könnyűzenék szerzőit is...

Gáll Tamás 2020-11-08
Sokszor elmondom és leírom, hogy ezt vagy azt a dalt érdemes megtanulni, mert sokan ismerik, így társaságban is jó "muníció", vagyis az "Ugyanmár, játssz valamit!" kérés esetén bátran előadhatjuk. A "Hull a pelyhes"-sel is ez a helyzet, ugyanakkor hátránya, hogy...

Gáll Tamás 2022-03-07
Szomorú aktualitása van ennek a dalnak. Remélem, minél előbb véget ér az ukrán-orosz háború, amelyről talán senki nem gondolta, hogy bekövetkezhet...  A Wikipédia szerint "a Give Peace a Chance - Adj esélyt a békének - John Lennon egyik legismertebb...

Gáll Tamás 2016-09-29
Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a bariton ukuleléről szóló első bejegyzést. Ha azt esetleg nem olvastátok, talán érdemes azzal kezdeni. Most folytatom az ott megkezdett gondolatokat, és további részleteket árulok el erről a csodálatos hangszerről, és egy tízperces videót...