Ukulelevásárlás kisgyereknek - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Nagyon sok olyan levelet kapok, amelyben szülők azt kérdezik, hogy a gyermeküknek milyen ukulelét válasszanak. Az ukulelevásárlásról "felnőttnek" már született bejegyzés, de a beérkezett számtalan levélre tekintettel most megpróbálom összefoglalni mindazt, amit szerintem érdemes szem előtt tartani akkor, ha kisgyereknek választunk ukulelét.

Először is nem mindegy a gyermek életkora. Ha úgy látjuk, hogy jó a porontyunk ritmusérzéke (pl. egyenletesen "rogyasztgat", amikor zenét hall), az szuper dolog, de egy 5-6 évesnél fiatalabb gyereknek hiába veszünk ukulelét, semmilyen értékelhető "zenét" nem fog tudni rajta begyakorolni, eljátszani. (Kaptam ugyanis olyan levelet, amelyben 2-3 éves gyereknek szerettek volna ukulelét ajándékozni.) Aminek persze önmagában semmi akadálya, de a gyerek nem fog az ukulelében mást látni, csak egy érdekes alakú játékot, amit ütögethet, fogdoshat, játszhat vele (és nem rajta). Feltehetően a hónapok előrehaladtával elmúlik a gyermek érdelődése az ukulele "mint tárgy" iránt, és bekerül a dömper/játékbaba mellé a dobozba. Egyébként az ukulele nem éppen a legideálisabb játék, mivel a rajta lévő húrok balesetveszélyesek is lehetnek egy abba kapaszkodó kisbabának. A szülői logika egyébként annyiban helyes, hogy kicsi gyereknek kicsi hangszert, és hogy ismerkedjen meg minél előbb vele, de szerintem sokkal jobban teszi a szülő, ha saját magának vesz egy ukulelét, és azon játszva ismerteti meg az 5 év alatti gyermekével a hangszert. Visszatérve a balesetveszélyre: ha a szülő úgy dönt, hogy ekkora gyerek kezébe adja a hangszert, ne hagyja felügyelet nélkül, mert pl. a húrokba belekapva, azokat megtépkedve baleset érheti a kicsit, a húrok végei szúrhatnak, de az ukulele élébe is megütheti magát a gyermekünk, ha birkózni kezd a hangszerrel.

Ha a korán ajándékozott ukulele túléli a néhány éves kiképzést, és használható állapotban marad a gyermek 5-6 éves koráig, akkor nyert ügyünk van, de ebben az esetben is fontos lehet a szülői példa. Nem várható el egy ekkora gyerektől, hogy magától (vagy éppen YouTube-videókat nézve) hangszeres játékot tanuljon még akkor sem, ha ekkorra már kialakulófélben van benne az a finommotorikus mozgás és a koncetrálóképesség, amely elvileg alkalmassá teheti őt a hangszeres játékra, hiszen figyelmét nem tudja még tanulásszerűen összpontosítani. Így legjobb tanulás neki az, ha a szülői példát utánozza, azaz ha leülünk vele szembe, mellé, és úgy mutatjuk meg neki, hová tegye a kezét, hogy "szép hangok" jöjjenek ki az ukuleléből. Nem kizárt, hogy egy 5-6 éves gyerek már le tud fogni egyszerűbb akkordokat, és türelmes gyakorlással az akkordváltások is menni fognak neki. Ugyanakkor nem szabad "elvárni" tőle semmit, erőltetni meg pláne nem, nehogy elmenjen a kedve az egésztől.

De milyen hangszert válasszunk? Ha teljesen őszintén szeretnék válaszolni erre a kérdésre, azt mondanám, hogy 5 év alatti gyereknek - a fent részletesen kifejtettek miatt - semmilyet. Ahogy bármi mást, a hangszeres zene "tanulását" sem kell siettetni a kisgyermekünkkel, nem késik el semmivel, ha csak 5-6 éves kora körül vagy akár néhány évvel később kap saját hangszert. Addig bőven elég, ha a mi kezünkben látja az ukulelét, esetleg segít lefogni az akkordokat megakadályozza a pengetést azzal, hogy érdeklődve odamászik, és rátenyerel a húrokra, de megtehetjük azt is, hogy az ölünkbe vesszük, és "együtt játszunk" a hangszeren. Ha mindenáron ukulelét szeretnénk ajándékozni, akkor az a kérdés, mit bír a pénztárcánk annak tükrében, hogy lehet, hogy néhány hónap alatt amortizálódik a hangszer . Ha vállaljuk a kockázatot, és nem párezer forintos gagyit veszünk, hanem egy belépő szintű szopránt, ami túléli a kritikus éveket, amikor a kisgyerek megtapossa, földhoz vágja az ukulelét, és letépi a húrokat nem tud még vigyázni a hangszerre, akkor 6 éves kora körül talán már le tud pengetni néhány akkordot. Az is megoldás lehet, hogy egy ilyen hangszert magunknak veszünk, megtanulunk rajta néhány akkordot, és gyerekdalokat kísérve ismertetjük meg a kisgyermekkel a hangszert, aki később "megörökli" a szoprán hangszerünket, magunknak pedig veszünk egy komolyabb ukulelét.

ukulele_zsofival.jpg

Fontos, hogy a "rendes" hangszertenulás kezdő időpontja a 6-7 (inkább 7) éves kor körül van, ekkor már van annyira fejlett a gyerek idegrendszere, össze tudja hangolni kezeinek, szemének a mozgását, figyelme is kitartóbb, türelme is megvan ahhoz, hogy tanuljon. Egészen eddig azonban sokkal fontosabb a gyermeknek az otthoni élőzene, az, hogy lássa és hallja a szüleit hangszeren zenélni annál, minthogy hangszert fogjon a kezében "zenélési" célzattal.

Mint ahogy a gyereknevelés számos kérdésére, a "Mikor és milyen ukulelét vegyek a gyermekemnek?" kérdésre sem lehet teljesen egyértelmű és pontos választ adni, hiszen minden gyermek más ütemben fejlődik. Nagy valószínűséggel a gyermek 6-7 éves korára jön el az az idő, amikor egy szoprán hangszerrel "rendesen" tud ismerkedni. Még egyszer hangsúlyozom: nem kell sürgeni a hangszer gyerek kezébe adását, ha arra pár hónappal vagy évvel később kerül sor, az nem jelent lemaradást. Remélem, hogy ehhez a döntéshez a fentiekben sikerült néhány ötletet, információt adnom. Mindig tartsuk szem előtt: ne siettessük, ne erőltessük a hangszertanulást (ahogy semmi más sem), mert visszafelé sülhet el!

Blogcímkék: ukuleleválasztás

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/ukulelevasarlas-kisgyereknek

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2019-06-05
Ukuleletalálkozóra invitálunk Benneteket nagyon sok szeretettel, Kedves Ukulelések, és azokat is várjuk, akiknek esetleg nem volt még ukulele a kezében, de érdeklődik a zenetanulás és az ukulele iránt. A találkozó célja, hogy minél többen összejöjjünk,...

Gáll Tamás 2014-01-04
Az óévet egy banjolele bemutatásával fejeztük be, az új évet pedig egy ukulele ismertetésével kezdjük. A Risa koncert méretű ukuleléjét jó szívvel, bátran ajánlom mindenkinek: annak is, akinek még nincs uksija, és külsőre és hangra is szép...

Gáll Tamás 2011-03-29
Hamarosan újabb saját oktatóvideóval jelentkezünk, de addig is megosztom az egyik kedvenc videómat a YouTube-ról, amelyen a Build Me Up Buttercup című szám nagyon kedves és ötletes feldolgozása látható, hallható. Ezt a számot a The Foundations nevű együttes...

Gáll Tamás 2021-03-10
Kati volt olyan kedves, és néhány napra kölcsönadott nekem egy fantasztikus Ohana ukulelét, amely itthon elég ritka jószág. Nem csoda, hiszen ezek abszolút felső kategóriás ukulelék, és ezért nem is olcsók. Örömömre szolgált tehát, hogy egy...

Gáll Tamás 2021-08-18
A 60-as évek egyik legnépszerűbb amerikai együttesétől, a Creedence Clearwater Revivaltől egy újabb dalt dolgoztam fel, mégpedig a Bad Moon Rising-ot. A Proud Mary és a Have You Ever Seen the Rain mellett ez is a legnépszerűbb dalaik közé tartozik. Akik járnak ukuleletalálkozókra, megszokhatták,...

Gáll Tamás 2023-03-12
Ma délelőtt 10 fővel vágtunk neki a ritmizálás és az akkordtanulás rejtelmeinek a II-es tanfolyamon. A délelőtt folyamán elsősorban ritmusokkal, ritmizálási technikákkal foglalkoztunk, nem kíméltük a húrokat a "chuck" megtanulásával, és időnként...

Gáll Tamás 2023-01-24
Igen, Fibre, nem Fiber, először én is nézegettem, hogy nincs-e elírás, mert valami miatt határozottan úgy emlékeztem, hogy a szénszál "fiber", de mint kiderült egy kis netes kutakodás után, a fibre is helyes írásmód. Az egyik tavaly őszi tanfolyamon találkoztam először...

Gáll Tamás 2021-09-06
A múltheti, nyárvégi I-es ukuleletanfolyam folytatásaként tegnap II-es tanfolyamot tartottam. A délelőtt folyamán új akkordokkal ismerkedtünk, délután pedig a zeneelméleti alapok és a barré akkordok következtek. Tömény és sok anyagot tekintettük át. Úgy...

Gáll Tamás 2015-07-21
Tudom, a cím nem valami izgalmas, sehol egy "meztelennő" vagy kockás hasú pasi, ennek ellenére mégis borzasztó fontos beszélnünk a metronómról. Emlékszem, gyerekkoromban zongoraórákon gyakran előkerült ez a négyzet alapú gúla a rajta lévő kis fém...